Pannon Fuvar, a profi cég
A kertészkedés olyan előnyöket is magával hozott, amikre sosem gondoltam volna. Először is sokkal jobb kondiba kerültem: szinte észrevétlenül erősödtem meg. Persze nem hasonlítható egy edzőtermi mozgáshoz, sem ahhoz, hogy nagyapáink, dédapáink hosszasan a földeken dolgoztak, de valamivel kevésbé érzem magam gyengének, mint korábban. Pszichés szempontból is nagyon jó hatással van számomra a dolog. Az, hogy gondoskodhatok ezekről a növényekről, figyelemmel kísérhetem a fejlődésüket, többet vagyok szabad levegőn, sokat jelent számomra. És persze az előbb említett jobb kondi sem utolsó szempont – mentálisan is sokat dob az emberen. Az is jót tesz, hogy kiszaladok a nyüzsgésből, valamint az online világból is, és valamelyest természetközelben lehetek. Nem olyan, mint egy erdei séta, de mégis sokkal kellemesebb élmény, mint a virtuálisan szerzett örömök, és sokkal tartósabbnak is mondható.
A gépi földmunka a Pannon Fuvar nevű cégnél szintén tartós megoldást kínál. Ha udvarunk elrendezésén, megjelenésén szeretnénk némiképp alakítani vagy javítani – és nem csak kertészkedéssel –, jól jöhet a profi segítség. Az inert hulladék kérdése sem mellékes: ha mondjuk épületbontásra is sor kerül, erről is gondoskodnunk kell. Korábban nem voltam túl járatos a témát illetően, de amikor aktuálissá vált, szerettem volna egy megbízható felületen utánanézni a dolgoknak. Így találtam rá a pannonfuvar2000.hu felületre, ahol nemcsak hasznos információkat kaptam, hanem megismerhettem a céget is. Szolgáltatásaik közé tartozik például az inert hulladék elszállítása, de vállalnak gépi földmunkát, súlymérést és földrostálást is. Szolgáltatásaik teljes felhozataláért érdemes a pannonfuvar2000.hu-ra kattintani. Egyébként úgy érzem, azt is külön ki kell emelnem, hogy ritkán találkozik az ember ilyen igényes felülettel: a színek harmonikusak, a fotók jó minőségűek, és a leírások is rendben vannak véleményem szerint. Ráadásul egy bemutatkozót is elhelyeztek a felületen, ami segít abban, hogy kicsit közelebb érezzük magunkat a céghez, ami nem mellesleg egy családi vállalkozás. Emellett a galéria és a járműpark menüpontokat is nagyon ajánlom felfedezésre – akár gyerkőcökkel együtt is –, mert ez különösen érdekes lehet számukra, pláne, ha utána személyesen is találkoznak a nagy gépekkel. Még felnőttként is lenyűgöző ez a látvány, amit ezek a nagyszerű szerkezetek nyújtanak. Természetesen az elérhetőségeik is könnyen megtalálhatók, jól látható részen szerepelnek az oldalon belül, így ha nincs időnk az oldal hosszú tanulmányozására, egyből a lényegre térhetünk azzal, hogy felkeressük őket a megadott telefonszámokon vagy e-mail-címeken. Elmentettem az oldalt a kedvencek közé, mert sosem lehet tudni, mikor jön jól a profi csapat közreműködése.
Az inert hulladék megfelelő elhelyezése és elvitele többé már nem probléma, ha megismerted a Pannon Fuvart. Ha hasonló helyzetben lenne éppen szükséged szakavatott kezekre (és profi gépekre), keresd őket nyugodt szívvel!